Kaptam egy nagyon tanulságos és elgondolkodtató emilt a napokban és úgy gondolom, megosztom a Kedves Olvasókkal.
Olyan érzést kelt a történet, mint gyerekkorunkban a tanmesék: bennem legalábbis ezek a "mesék" azt váltották ki, hogy morzsolgattam magamban a történetet, 1-1 részét, 1-1 szereplőt vagy 1-1 mondatot, szót....., nem hagyott nyugodni, foglalkoztatott az eset és kérdezgettem ezzel kapcsolatban a szüleimet, nagyszüleimet........szóval beletette a bogarat a fülembe, és addig beszéltem róla, míg nem jutottam el valamiféle megnyugváshoz, katarzis érzéshez. Ezért gondolom, hogy észrevétlenül tettek a tarisznyánkba valami útravaló-félét az élethez ezek a mesék, történetek. És mint ilyen, nem csak gyerekkorunkban jön jól, bármikor életkortól függetlenül tanulhatunk ezekből. Íme tehát egy felnőttkori tanmese:
Ki hajtogatja össze ejtőernyőidet?
